Bejegyzés

Új felület a vízmérőállás tömeges rögzítésére

A Fővárosi Vízművek számos intézkedést vezetett be annak érdekében, hogy lassítani tudja a koronavírus terjedését, enyhíteni tudja a járványhelyzet súlyosságát. Ehhez az Ön együttműködésére és segítségére is számítanak.

Mint bizonyára arról már Ön is több fórumon értesült, a Fővárosi Vízművek március 18-tól felfüggesztette a lakásokban található vízmérők leolvasását, ezzel is csökkentve a személyes kontaktusokat és ezáltal a vírus terjedésének kockázatát. Ugyanakkor az éves leolvasás időszakában is biztosítják ügyfeleik számára, hogy mérőállásukat akár az online ügyfélszolgálaton, akár az okostelefonokra letölthető Otthon+ applikáció segítségével bediktálhassák. Így elkerülhető, hogy leolvasás és diktálás hiányában becsült mérőállás alapján állítsák ki a számlát.

Azoknak a közös képviselőknek és lakásszövetkezeti elnököknek, akik tömegesen diktálják a mérőállásokat a Díjbeszedő Holding Zrt.-nél, de ezt az éves leolvasás időszakában nem tudják megtenni, a Fővárosi Vízművek létrehozott egy új felületet, melyen keresztül az éves leolvasás időszakában is lehetőséget biztosít a mérőállások tömeges diktálására. Ez a lehetőség a veszélyhelyzet elmúltával természetesen a továbbiakban is rendelkezésre áll majd.

A Fővárosi Vízművek által kialakított felületen a diktálási időszakban pár perc ráfordítással egyszerre tudja rögzíteni a főmérő és a hozzá tartozó mellékmérők mérőállását, így elkerülhető a fő- és mellékmérők közti különbözet felhalmozódása.

A szolgáltatás a Fővárosi Vízműveknél igényelhető, melyhez csupán az alábbiak szükségesek:

  • A szolgáltató online ügyfélszolgálatán érvényes regisztráció. (ugyfelszolgalat.vizmuvek.hu) 
  • A mérőállások rögzítéséről szóló közgyűlési határozat vagy meghatalmazás. (A korábbi diktálási felület igénybe vételéhez benyújtott dokumentum vagy a Díjbeszedő Holding Zrt.-vel történt megállapodásról szóló igazolás is megfelelő.) 
  • Ha a közös képviselő vagy elnök személyének bejelentése még nem történt meg, akkor a közös képviselő vagy elnök megválasztásáról szóló közgyűlési határozat. 

A szükséges dokumentumok benyújtása után a Fővárosi Vízművek munkatársa a közös képviselőt vagy elnököt a csoportos mérőállás bejelentő felületen is regisztrálja, amiről az online ügyfélszolgálaton megadott e-mail címre értesítést küldenek. 

A csoportos regisztráció az e-mailben küldött linkre kattintva, egy jelszó megadását követően aktiválható. 

A regisztrációt követően mérőállás-bejelentésre a továbbiakban az Otthon+ alkalmazásban és a mérőállás-bejelentő telefonszámon nem lesz lehetőség (sem a főmérő sem a mellékmérő esetében).

Köszönjük, hogy együttműködésével Ön is hozzájárul a vírus terjedésének lassításához!