Bejegyzés

Népszámlálás segítésére felhívás

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2022. október 1. és november 28. között népszámlálást hajt végre

Kaplonyi György úr
elnök
Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége
Tisztelt Elnök Úr !

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2022. október 1. és november 28. között népszámlálást hajt végre. A
tízévente végzett teljes körű nép- és lakásszámlálás kiemelt fontosságú, mert eredményei a közvetlen
környezetünk, a településünk és az egész ország jövőjét meghatározó döntések megalapozásához nyújtanak
segítséget, így mindannyiunk életére kihatnak. Fontos, hogy a közösségünket érintő döntések pontos adatok
alapján születhessenek meg, ezért kérjük szíves együttműködését a népszámlálás sikeres végrehajtásában.
A népszámlálás minden Magyarországon található lakásra és minden hazánkban élő lakosra kiterjed. Az
összeírás célja, hogy teljes körű képet adjon a társadalom helyzetéről. E teljeskörűség biztosításához
elengedhetetlen, hogy az adott címen lévő minden egyes lakásról, valamint az ott élőkről készüljön kérdőív. A
népszámlálás a lakcímekre épül, ezért fontos, hogy azok emelet, ajtó szintig beazonosíthatók legyenek a
számlálóbiztosok számára.
A KSH 2022. szeptember 26. és október 1. között az országban található minden címre postai levelet küld,
amely információt ad a népszámlálásról, és tartalmazza az internetes válaszadáshoz szükséges 12 jegyű
belépési kódot. A társasházakba a levelek házszám szintig megcímezve, tehát emelet és ajtószám jelölése
nélkül érkeznek, ezért fontos, hogy a lakók a kérdőív kitöltése során a címüket pontosan, emelet, ajtó szintig
adják meg az internetes kitöltés során. Ez alapján lehet majd látni, honnan érkezett be interneten kérdőív.
Ezeket a lakcímeket számlálóbiztos nem fogja felkeresni.
Október 16. után, a számlálóbiztos segítségével történő kitöltés során szintén elengedhetetlen, hogy az
egyes címeken pontosan beazonosítható legyen a házszám, az emelet és az ajtószám. Ez alapján fogja a
számlálóbiztos felkeresni azokat a lakcímeket, ahonnan nem érkezett be interneten kérdőív. Ezért kérjük
szíves közreműködését a pontos címmegadás fontosságának hangsúlyozásában, a lakosság tájékoztatásában.

Kérjük, hogy a jelen levél mellékleteként küldött, a társasházi közös képviselők részére készült
levelet és a társasházi lakók számára elküldhető, kifüggeszthető hirdetményt juttassa el azon

 

társasházak részére, ahol önkormányzat kezelésében lévő lakás található. Emellett kérjük, hogy a
rendelkezésére álló eszközökkel szíveskedjen felhívni a lakóközösség és a lakosság figyelmét az emelet és
ajtószámok pontos feltüntetésére a bejárati ajtókon, postaládákon, illetve segítsen hangsúlyozni a
népszámlálási felkérő levél fontosságát.
Szíves együttműködését köszönjük!
Budapest, 2022. szeptember 21.

Üdvözlettel:

Dr. Vukovich Gabriella

Melléklet: Társasházi képviselők részére szóló levélminta
Társasházi lakók részére szóló felhívás

H-1024 Budapest, Keleti Károly utca 5–7. Levelezési cím: 1525 Budapest, Pf. 51.
Telefon: +36-1/345-6478, E-mail: Vukovich.Gabriella@ksh.hu, Honlap: www.ksh.hu