Bejegyzés

A jegyzők jóhiszeműen ellenőrzik a társasházakat

Nem rontanak ajtóstól a társasházakba a jegyzők a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége (MTOSZSZ) rendezvényén elhangzott jegyzői tájékoztató alapján. Dr. Kasza Mónika, a ferencvárosi jegyzőség hatósági irodavezetője kiemelte, a jegyzők jóhiszeműen járnak majd el és alapvetően a feltárt hibák kijavítását kérik majd a lakóközösségektől és társasházkezelőktől.

Az április 25-én, a Lurdy Házban tartott ingyenes rendezvényünk vendége elmondta, hosszú időnek kell még eltelnie addig, amíg a jegyzők kialakítják a társasházak törvényességi felügyeletének megfelelő gyakorlatát. Kasza Mónika szerint elképzelhető, hogy ennek érdekében további jogszabály-pontosítások is születnek majd. Hangsúlyozta, a jegyzőknek jelenleg számos nehézséggel kell szembenézniük. Ezek közé tartozik, hogy nincs adatbázisuk a társasházakról és az ott dolgozó közös képviselőkről, vagyis nem tudják, pontosan kiket is kell ellenőrzés alá vonniuk. Továbbá a legtöbb jegyzői irodában a személyi és anyagi feltételei sincsenek meg a társasházak ellenőrzésének. Kasza Mónika, a feladat nagyságának érzékeltetésére elmondta, csupán egyetlen társasház alapító okiratának és szervezeti működési szabályzatának összevetése a létrejöttekor hatályos jogszabállyal eltarthat egy munkanapig, amit még a különböző számlák és egyéb iratok ellenőrzése, valamint helyszíni szemle követ. Mindez nagy költséggel jár a jegyzőségeknek, hiszen az ellenőrzés közben ki kell kérni a tulajdoni lapot, iratokat, dokumentumokat kell másolni, és akár a perindítási költségét is fizetni kell. Közölte, a IX. kerületben napi 2-3 beadványt kapnak, döntően a tulajdonosoktól, akik különböző egyedi, jellemzően elszámolási, vagy személyes szembenállásból eredő ügyben kérnek segítséget. Kasza Mónika hangsúlyozta, a társasházak jegyzői felügyelete nem vitafórum és nem közvetítői szolgáltatás, vagyis nem az ilyen ügyek kezelésére jött létre, hanem a közgyűlés határozatainak jogszerűségét hivatott ellenőrizni. A jegyzők törvényességi felügyeletét tehát nem a közös képviselők ellen hozták létre, hiszen a társasházkezelők a legtöbb esetben csak végrehajtói a közgyűlési döntéseknek. Kasza Mónika szerint erre utal az is, hogy a bíróság a közgyűlés döntését semmisítheti meg a jegyző perindítása után. Kitért arra is, hogy a jegyzők a felügyelet bírósági útra terelése esetén nem rendelkeznek megkülönböztetett jogállással, hanem csak úgy perelhetik a társasházat, akár bármely természetes személy. A pereskedés azonban sokszor rendkívül hosszadalmas és költséges módja a problémák megoldásának, ezért a jegyzők alapvetően nem erre törekszenek majd, helyette felhívással fordulnak majd a lakóközösségekhez és a társasházkezelőkhöz tisztázva miként szüntethető meg és javítható ki egy-egy jogsértés. Elmondta, a IX. kerületben 2014-ben összesen négy társasház számíthat hivatalból indított ellenőrzésre. Az érintett kezelőket levélben tájékoztatták és már be is kérték tőlük a hivatalos dokumentumokat. Kasza Mónika ezzel összefüggésben aláhúzta, a társasházkezelők egyik legnagyobb felelőssége, hogy minden rájuk bízott iratot gondosan őrizzenek meg eredeti példányukban, és azokat a hatóság kérésére minden esetben adják is át! A ferencvárosi jegyzői hivatal irodavezetője szólt arról is, hogy a visszamenőleges törvénykezés elkerülése érdekében kizárólag a 2014 februárja után hozott közgyűlési határozatokra alkalmazzák majd a felügyeletből adódó lehetőségeiket. Vagyis a most indított ellenőrzések célja alapvetően a tapasztalatszerzés. Vendégünk szerint a következő időszakban egyebek mellett jó lenne tisztázni, hogy a felügyelet alá vont közösségek hova fordulhatnak jogorvoslatért, továbbá szabályozni azt is, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat és társasházkezelő cégeket miként ellenőrzik majd. Kasza Mónika összességében tehát úgy vélekedett, hogy a jegyzői felügyelet semmiképp sem jelenthet veszélyt a tisztességesen dolgozó társasházkezelőkre, sőt a hibát vétő közös képviselőknek és lakóközösségeknek sem kell aggódniuk, mivel a hatóság célja nem a büntetés, hanem a problémák megoldása. Kaplonyi György, az MTOSZSZ elnöke a fentiekkel összefüggésben hangsúlyozta, a társasházkezelők munkájuk átláthatóvá tételével védekezhetnek a leghatásosabban a jogtalan támadásokkal szemben. A KÖZÖSÜGYEK.HU internetes ügyintéző portál pedig ehhez biztosít megbízható, egyszerű és gyors segítséget, hiszen a honlapon a közös képviselők gond nélkül bemutathatják ügyfeleiknek saját munkájuk eredményeit, valamint a saját társasházukról szóló információkat, dokumentumokat és fényképet. A szövetség vezetője arra bíztatott minden társasházkezelőt, hogy szakmai kérdésekkel forduljanak bátran az MTOSZSZ-hez, amely megújuló honlapján kész segítséget nyújtani mindenkinek!